2014.09.04.
18:14

Írta: SzinhazKedvelo

A Játékkészítő jegyek és előadások itt!

Parádés szereposztással és neves alkotógárdával készül a hazai színházi élet egyik legnagyobbnak ígérkező produkciója, a december végén debütáló, A Játékkészítő című zenés akciómese. Sokak szerint az István, a király óta nem volt ilyen volumenű színházi “vállalkozás”. A színen feltűnik majd – mások mellett - Alföldi Róbert, Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán és Nagy Feró is.

A Broadway szuperprodukcióit idéző, de minden elemében hazai színházi előadás bemutatására szövetkezett számos filmes-, színházi-, zenei és televíziós produkciókból ismert alkotó és a tucatnyi kiváló színész és énekes, akik egy rendkívül látványos és egyedi színházi élményt ígérnek decemberre. “Nemcsak egy történetet szerettünk volna elmesélni, hanem egy olyan produkciót létrehozni, ami a közönséget folyamatosan bevonja az előadásba. Egy interaktív színház megvalósításán dolgozunk” – meséli Illés Gabriella, a darab ötletgazdája és producere, mitől is lesz unikális az előadás. A korábban Magyarország legnagyobb showműsoraiban, így a Megasztárban vagy A Nagy Duettben is producerként dolgozó szakember ehhez a megavállalkozáshoz igyekezett a szakma legjobbjait megnyerni. A darab írója Divinyi Réka forgatókönyvíró, dramaturg, akinek nevéhez fűződnek - mások mellett - a Szabadság, Szerelem, a Valami Amerika 2, a Csak szex és semmi más és a Kaméleon c. sikerfilmek is. A zenés mű dalait Rakonczai Viktor, EMeRTon- és Artisjus-díjas zenész, zeneszerző, zongorista, előadó jegyzi, a dalok szövegét pedig Orbán Tamás írta, aki 2007-ben megkapta a II. Európai Arany Művész Díjat, 2008-ban pedig az Artisjus-díjat, mint az év könnyűzenei szövegírója. A színházi, zenés, cirkuszi elemeket ötvöző, összművészeti „kavalkádnak” ígérkező színház rendezője Magács László, akinek korábbi rendezéseit meghívták Angliába, Indiába, Németországba és az USA-ba, s dolgozott együtt a szakma legnagyobbjaival, többek között Peter Brook-kal, Susannah Yorkkal, Cilian Murphyvel, Michael MacKenzie-vel. A készülő színházi alkotás művészeti vezetője Szabolcs János, aki korábban Steven Spielberggel is dolgozott, a fotósa pedig Éder Krisztián.
A Játékkészítő tulajdonképpen egy modern mese, ahol ismert mesebeli alakok tűnnek fel egy eddig soha nem látott és hallott történetben, s melyben a színház, a tánc, a vizuális kultúra, a zene és a cirkuszművészet harmonikus egységet alkot. „Egy komplex élményt kívánunk nyújtani, mely kicsik és nagyok számára egyaránt nyújt szórakoztatást” – mondják az alkotók. „Különböző konfliktusainkban és élethelyzeteinkben előhívunk egy-egy gyerekkorban hallott mesét, ami mintát nyújt, hogyan haladjunk tovább az úton” – mondja az előadás producere. „Ez a darab is erről szól: egy útról, amit a főhősök végigjárnak, és a végén rájönnek, hogy minden elérhető, ha hiszünk az igazunkban és nem adjuk fel az álmainkat” – foglalja röviden össze a mű lényegét Illés Gabriella.

Előadások:
2014. december 27. 15:00 Budapest Tüskecsarnok

2014. december 27. 19:00 Budapest Tüskecsarnok
2014. december 28. 11:00 Budapest Tüskecsarnok
2014. december 28. 15:00 Budapest Tüskecsarnok
2014. december 29. 19:00 Budapest Tüskecsarnok
2014. december 30. 19:00 Budapest Tüskecsarnok

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Az alkotók mellé sikerült egy parádés előadógárdát is a zenés akciómese mellé állítani. A címszerepet Alföldi Róbert alakítja, s a darabban, melyben mindenki „főhős”, szerepel Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Oroszlán Szonja, Hajdu Steve és Szabó Győző is. A feltörekvő színésztehetségek, mint Herrer Sára, Klem Viktor, Bán Bálint, Kovács Ádám mellett pedig a zenei élet terén elvitathatatlanul nagyot alkotott Nagy Feró, s olyan ifjú titánok is feltűnnek, mint Radics Gigi, Király Viktor és nővére, Linda. A Játékkészítő előadásain az előadókat a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 40 fős csapata fogja kísérni. 

Az izgalmas látványvilágot ígérő előadás karácsony után debütál, a nemsokára átadásra kerülő Tüske Csarnokban. Egy előadás alkalmával 3500 ember élheti meg a csodát, jegyek pedig már kaphatóak a december 27-28-29-30-ai előadásokra.

A Játékkészítő előadásaira speciális jegyekkel készülnek a szervezők. A “Varázsjegy” birtokosa egy különleges élmény részesévé válik az előadás során, a “Csodajegy” birtokosai pedig - a főhősök segítőiként - hatással lesznek a darab cselekményére. A “Titokjegy” tulajdonosa az előadás megtekintésén túl egy különleges “Mese ajándékcsomag” birtokosa is lesz. A “Mese csomag” Varázslatos élményeket biztosít a helyszínen és mivel hazavihető, lehetővé teszi, hogy a Csoda ne csak egyszeri élmény maradjon a gazdájának.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest musical jegy 2014 jegyárak jegyek

A bejegyzés trackback címe:

https://jegy.blog.hu/api/trackback/id/tr776670399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása