Kettős jubileumot ünnepel 2012-ben az ország egyik legnevesebb dalszövegírója, Horváth Attila. Januárban töltötte be hatvanadik életévét, s éppen négy évtizede, hogy megjelent a Taurus együttes első kislemeze, amellyel elindult szövegírói pályája. Gondolatain azóta több generáció nőtt fel, előadók és zenekarok sora vált hihetetlenül népszerűvé szövegei segítségével. A Piramis és a Korál immár klasszikusnak számító rock-korszaka után ott volt a magyar metál, a Pokolgép és az Omen sikereinél, majd pedig olyan énekes nagyságok visszatérésében volt fontos szerepe, mint Cserháti Zsuzsa és Charlie.
Online jegyvásárlás és jegyárak itt!
2012. április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában negyven év zenéje elevenedik majd meg, a legkülönfélébb stílusokban, a countrytól a blueson át a metálig- bár természetesen a rocké lesz a főszerep. A három órás koncerten mintegy harminc zenész szólaltatja meg Horváth Attila dalait. Kiváló, neves hangszeresek és énekesek, lépnek színpadra, többek között, Balázs Fecó, Charlie és Deák Bill Gyula, s további, nagy sztárok fellépése is várható.